Mi lesz a cafeteria és az eva sorsa? - döntöttek

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetését célzó javaslat ellen szavazott az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága, amely a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról tárgyalt szerdai ülésén.

A módosítást Koszorús László (Fidesz) nyújtotta be. Az eva kapcsán Dancsó József (Fidesz) további egyeztetést javasolt, mivel ez az adózási forma sok vállalkozót érint. A bizottság ülésén Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára egyetértett a módosító javaslattal. Azzal érvelt a megszüntetése mellett, hogy az ilyen vállalkozások költség-hányada nem ismert. A képviselők elvetették azt, hogy az eva választás határa 25 millióról 30 millió forintra növekedjen, viszont támogatták az eva-kulcsának 30-ról 35 százalékra emelését.

Az E85 üzemanyag bioetenol részének a jövedéki adója 40 ezerről 70 ezer forintra emelkedik ezer literenként. A szaktárca ellenzése ellenére a bizottság megszavazta azt a javaslatot, amely megszüntetné a személygépkocsi-alkatrészek áfa-levonását. Rogán Antal (Fidesz) javaslata nyomán az eredetileg tervezett emeléshez képest kevésbé növekszik az autók átírási illetéke. Ugyancsak Rogán Antal javasolta azt, hogy ha a helyi önkormányzati és települési adó - ide tartozik az ingatlanadó is - 20 százalékkal meghaladná az előző évi helyiadó-bevételt, akkor az új helyi adórendeletet csak a nemzetgazdasági miniszter engedélye után lehet alkalmazni. Rogán Antal javaslatára került ki a helyi adó törvényből az a szabály, hogy a települési adó csökkenti az iparűzési adó összegét. A bizottság mindkét módosítást megszavazta.

A kormány eredetileg a gépjárműadót január 20-ig egy-összegben kívánta beszedni. Ez kikerült a jogszabályból. Viszont a 3,5 tonna össztömegűnél nagyobb teherautókat csak arra alkalmas tárolóhelyen lehet elhelyezni.

A bizottság elfogadta Koszorús László módosító javaslatát, amely a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók egészségügyi szolgáltatási járulékát 5.400 forintról 6.390 forintra emelte. Vágó Gábor és Scheiring Gábor (LMP) 4.200 forintra csökkentette volna a járulékot, de azt a bizottság elvetette.

A béren kívüli juttatás után januártól 10 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.

A bizottság elfogadta Rogán Antal javaslatát, amely egy új fogalmat vezet be az adózás rendjébe, ez pedig a bizonytalan jogi helyzet bejelentése. Lényege az, hogy aki a jogszabály általa értelmezett változata szerint fizet adót, később nem bírságolható ezért, feltéve, hogy a bevalláshoz mellékeli a szakértő által ellenjegyzett értelmezést.

A bizottság elfogadta Rogán Antal javaslatát, amely a munkaadói tb-járulékokat szociális hozzájárulási adóra változtatja. Vágó Gábor és több ellenzéki képviselő szerint ezzel a szolgáltatás garanciája tűnik el, mivel az adó után nem jár személyes szolgáltatás. A képviselő ezzel kihúzza a talajt az alkotmánybírósági eljárás alól is.

A bizottság elvetette az ellenzéki pártok több kulcsos szja-ra tett javaslatait, illetve azokat is, amelyek az áfa általános kulcsát 25 százalékon hagyták volna a tervezett 27 százalék helyett.

HR-Portal